Szól, szóljon a szó, mily apró, semmitmondó,
Hiszen játszunk, a szavakkal játszani lehet,
Kacagni, nevetni, kigúnyolni mit is jelent,
S nem értékeljük, pedig lásd, ez, ami a mienk,
A megismételhetetlent, jelenlegi életünket,
S nem óvjuk, őrizzük, védjük egészségünket.
Lám önként pusztítod, fosztod ki magadat,
Tünteted el e kies, szép világból alakodat.
Game over! Game over. A játéknak vége!
Megszűnt, egyszer lehetett, egyszer álmodni,
Álmodni milyen szép, csodálatos ez a világ,
Hol tündököl, nekünk nyílik egy csodás virág,
Szemed fénye, szerelmed, kincsed, az életed.
S látod? Látod felébredni, felébredni nem lehet.
Újra kezdeni? Újra kezdeném! Hát ébredj! Ébredj.
Itt az idő! Ébredj időben! S ébreszd magunkat!
Nézd milyen szép, hogyan ragyog, fénylik a nap,
Szivárvány bomlik a távolban, ott, a szféra alatt,
Kincset őriz, neked, nekem, nekünk, az életet,
S a Föld selymesen nyugszik, terül a felhőpaplan,
Csodás, csillagos ég, bárányfelhős égbolt alatt.
Ám a játéknak vége! Ez a játék már másé lett!
S bár a csapatban csak egy aprócska kis alátét,
Századrésze sem lehet tán enyém! De ébredj!
Ébredj, itt az idő! Hát kérlek! Kérlek, itt az idő.
Akkor, amikor kell, mert megtenni, tenni kell!
A biztonsági övbe, a biztonsági övvel, az övvel,
Könyörgöm, kösd be, könyörgöm, kösd be,
Szeretteid és magad.