Tisztelt olvasó! Kedves olvasóm! Kedves barátom!
Vajon van e mondanivalónk egymás számára ebben a megváltozott, rohanó világban? Akarunk e beszélgetni, csevegni, rámosolyogni egymásra? Akkor, amikor a politikusok jóvoltából egy szétszakított, gyűlölettől, mocsoktól terhes világban kell elszenvedni, túlélni napjainkat! Hiszem, hiszek abban, hogy igen! Hiszek abban, hogy az emberi ész győzni fog! És szebb lesz ez a világ, szebb lesz ez, ez a mi hazánk. Ezért indítottam ezt a blogot.
Látszólag versek halmazának tűnik. Kifejezési eszközül ezt választottam, de mindenhez hozzá lehet szólni, mindenről lehet beszélni. Én is ezt fogom tenni. Hiszen életünkben olyan kevés az ünnep! És rengeteg a dolgos, munkás hétköznap.
Ám sokat fogok beszélni a szeretetről, szerelemről! A véleményem szerinti olyan érzésekről, ami előre visz. Aki tudja és ismeri, tisztában van vele, hogy a Biblia is milyen sokat foglalkozik, mennyi figyelmet szentel ezeknek az érzéseknek! Milyen gyönyörű szavakat, sorokat alkalmaznak. Azóta, hogy megszülettek, hány csepp víz folyhatott le már a Dunán?
A szerelmes versek sorával is egy koncepciót készülök bemutatni, szeretnék megmutatni. Láthatóvá tenni azt, hogy ne add fel soha! Nem tudhatod előre, mit hoz a jövő! Türelem! Tudom nehéz! Különösen akkor, amikor éppen törött a lelked, törött a szíved. Hit, remény, szeretet, megértés. A megfelelő eszközök! Többször megtapasztaltam. Mindig újra – újra felálltam. Nem lett KO.
Köszönöm szépen!
Játszom a szavakkal
Nocsak! Te még verseket is fabrikálsz?
Kirakós játékban a betűvel megkínálsz!
Ugyan dehogy! Hiszen most is játszom.
Asztalunkon betűkkel telik ma a vászon.
Csak betű, nem is kell hozzá más, ezt ide,
Egyet előre, egyet oda, hagyd azt emide.
Most katonásan, csak egy sorba rendezem,
Fel is írom, öregszem, hát el ne feledjem.
S tán jelentenek is a szavak neked valamit,
Zöld erdőt, mezőt, embert és a cúnamit.
Szavak! Szavakból lesz egy csúf gondolat,
Szó, szó után, hogy kialakuljon a mondat.
Ebből vers lesz vagy szép szerelmes levél,
A szívedre ható, megható, büszke, kevély.
Ám most, hihihi, hétköznapi a gondolat,
Mit neked írtam, mert a hiányod annyira fáj,
S boldog leszek, ha simogató, becéző kezem
Lélekszakadva a kezedbe, testedre visszatalál.
Nem baj, ezt most gyúrom, meg is faragom,
El nem vetem, jó az ötlet, múljon hát haragom.
Majd csak jobb lesz, s valahová el is helyezem,
Hol hiányzik, tán a versben, ebben a levélben,
Ismét bevallja, súgja, és még hányszor,
Valahányszor, most oly közeli az ég!
Szeretlek.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: